Asztalos Richárd

Képtalálat a következőre: „asztalos richárd”Asztalos Richárd vagyok, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze. Nyíregyházán születtem 1985-ben és ott is nőttem föl, de anyai nagymamámon keresztül a nagycserkeszi evangélikus gyülekezethez kötődtem. A helyi templom fölszentelése utáni első évben ott konfirmáltam 1998-ban és itt kaptam az elhívásomat a lelkészi szolgálatra. 2004-ben érettségiztem a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban, majd ebben az évben felvételt nyertem az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. 2010-ben a nyíregyházi Nagytemplomban szentelt dr. Fabiny Tamás püspök lelkésszé, majd a Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség szórványgyülekezeteiben végeztem lelkészi szolgálatot egészen 2016-ig. Ebben az évben hívott meg a debreceni gyülekezet lelkészének.

Nős vagyok, feleségem dr. Asztalos Éva jogász és közgazdász, két kislányunk van, a hatéves Eszter és a négyéves Ida.