Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye
Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura. / Zak. 6,4
Répcelakon nőttem fel, ahol gyermekként megtapasztaltam a közösség és a hit erejét. Középiskolai tanulmányaimat a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban folytattam, amely meghatározó alapokat adott hivatásomhoz.
Teológiai tanulmányaimat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen végeztem, ahol 2007-ben szereztem diplomát. 2007. június 30-án Ittzés János a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület akkori püspöke lelkésszé ordinált. Ezt követően még abban az évben a Kaposvári Gyülekezetben kezdtem el szolgálatomat, Szemerei János lelkész úr mellett.
2009-től Nyíregyháza – Kertvárosi Gyülekezetben szolgáltam, valamint az Oltalom Szeretetszolgálat munkájában is részt vettem. 2012-ben a Váci Evangélikus Gyülekezethez kerültem, és még ugyanabban az évben kötöttem házasságot Kocsár Gáborral. Kisfiunk 2016-ban született, aki nagy örömmel és áldással gazdagította életünket.
2018-tól ismét Nyíregyházán folytattam a szolgálatomat: először a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség főállású hitoktatójaként, később iskolalelkészként és helyettes lelkészként tevékenykedtem, egészen az idei szeptemberig (2025), amikor átvettem a Rozsrétszőlői és Kistemplomi gyülekezetet.
Elhivatottan törekszem arra, hogy minden korosztályt megszólítsak, és a közösséget, és a rám bízottakat a Krisztus iránti szeretetben erősítsem.